Csókunk közben ráült derekamra és közben szorosan fogta fejem, egy pillanatra sem engedett el. Ahogy fogtam nyakát tarkóját simogattam végig. Annyira puha a haja, és mindig jó illata van. Lassan elvált számtól és rám emelte kisfiús tekintetét. Olyan szomorkás képet vágott, hogy pillám kikerekedtek.
- Mi a baj? - intézem felé a kérdést aggódóan. Nem válaszolt csak némán mellkasomra hajtotta fejét és úgy bújt hozzám. Nyammogott valamit az orra alatt de halkan mondta, semmit sem tudtam kivenni. Biztos csak fáradt. Nem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet, hisz nem mondott semmit, így lassan simogattam tovább buksiját aminek az eredménye az lett, hogy mind ketten elálmosodtunk. De az a tekintet nem hagy nyugodni..
Mivel elég hamar elaludtunk este már korán elkezdtem mocorogni. Meg fordultam, Zelo felé és meglepetésemre ő is fent volt már.
- Jó reggelt. - mosolyogtam rá.
- Neked is. - simogatja meg az arcom, nagy sóhaj közepette.
- Mióta vagy fent? - ülök fel az ágyon és nyújtózkodom egyet.
- Egy órája talán. - hallom a hangot mögülem.
- Miért nem keltettél fel? - fordulok hátra.
- Hát mert aludtál. - vonja meg a vállát édesen és adja a bugyuta választ. Milyen furán viselkedik.
- Baj van? Este is olyan furcsa voltál. - kúszok elé az ágyon.
- Végül is...  - hatja le a fejét szomorúan és zavartan. - Mindegy. Mit terveztél mára? - kap erőre és eltűnik minden eddigi negatív energiája.
- De az előbb.. - térnék vissza az előző szituációra.
- Elviszlek randizni. - hajol közelebb hirtelen.
- Komolyan? - pattanok ki az ágyból én is elfelejtve az előzőeket. Izgalom jár át.
- Komolyan. Tudom is hova megyünk. - kászálódik ki az ágyból.
- Hova, hova, hova? - ugrálok kicsit vidámságomban.
- Az legyen meglepetés. Este edzés után megyek érted. Csak mi ketten. - karolja át vállaim felett nyakam hosszú kezeivel.
- Alig várom. - bújok bele nyakába.

Hosszabbított edzések vannak folyamatosan így a tervek szerint tényleg csak estére végzünk de egyáltalán nem zavart, olyan jó kedvem volt egész nap, hisz tudtam, hogyha végzünk Zeloval leszek. Nem mintha ez nem így lenne minden nap csak maga a szó, hogy "randi" teljesen felvillanyoz. Vajon mennyit randiztunk mikor még a régi voltam? Hét óra van épp szünet. Már csak fél óra és végzünk.
- YooRim, nézd milyen ruhát találtam. Neked tuti tetszeni fog. - szalad oda egyik lány csapatársam a telefonjával.
- Nem vagyok oda az egybe ruhákért. - nevetek fel kicsit, de ő kezembe nyomja telefonját.
- De ezt imádni fogod. Amint megláttam rögtön rád gondoltam. Úgy megnéznélek egyszer egy ilyenben. - már értem miről beszélt. Igaza van a ruha nagyon édes és csinos volt. Nem hordok szoknyákat még is ez annyira tetszett, hogy még a szám is tátva maradt.
- Úristen ez milyen jó lenne ma estére! - kapok a fejemhez.
- Mész ma valahová? És este? Hoppá, hoppá csak nem randi? - tapint rögtön a lényegre viccelődve.
- De valami olyasmi. Csak fogalmam sincs mit kéne felvennem. - vakarom fejem zavartan, közben együtt indulunk ki a mosdóba barátnőmmel.
- Vannak még képek elmentve, hátha eszedbe jut valami össze állítás nézd csak meg őket nyugodtan. - mutogat a kezemben lévő készülékre. Tovább lapoztam és rengeteg jó cuccot találtam. Egész végig belebújtam a telefonba, hogy megtaláljam a megfelelő ruha ötletet, ami nekem kell. Nem is figyeltem semmi másra.
- Jössz YooRim? - kiabálnak utánam, hisz kicsit lemaradtam ahogy nézegettem a képeket.
- Megyek... - motyogom magamnak. - Juj ez de jól néz ki. - beszélek még mindig magamban. Ahogy lassan ballagtam a próbateremhez vissza, valaki elsuhant mellettem. Hallottam ahogy kinyitotta az ajtót, de még nem néztem fel. Gondoltam látja, hogy jövök így nyitva hagyja... de nem így történt.
- Hé nézz előre! - szólnak már a lányok de kissé elkésve. Abban a pillanatban mikor felnéztem az üveg ajtó rám csapódott és hatalmas koppanás közepette huppantam le a földre.
- Egyben vagy? - szaladnak elém.
- Persze....azt hiszem... csak kicsit szédülök. - nyomom kezem fejemhez, az ütés helyéhez. Sikerült ugyan fel állnom segítséggel de amint tettem két lépést azon nyomban elvágódtam. Már megint ....
- Ha nem kel fel öt percen belül ki hívjuk a mentőket. - akad meg a fülem ezen a mondaton.
- Melyik kórház van itt a legközelebb? - kórház. Nem. Én nem megyek kórházba többet.
- Jól...vagyok... nem kell kórház. - nyitom ki szemeim és lassan próbálnék felülni.
- Nem kéne még mozognod maradj fekve. - nyúl kezemhez egyik csapattársam. Szinte az egész csapat itt van előttem.
- Tényleg nincs semmi baj... csak kérhetnék egy kis vizet? - helyezem magam ülő helyzetbe.
- Persze, itt van. - kapom is a kért folyadékot. A fejem eléggé sajog még is olyan furcsán érzem magam.
- Nagyon fáj a fejed? Mennyit mutatok? - hadonászik az egyik srác kezével fejem ellőtt.
- Maradj már. Még a végén a szemét is kiszúrod. - állítja le nevetve a mellettem ülő lány, majd erre mindannyian elkezdünk nevetni. Hirtelen furcsa kis képek ugornak be a fejemben az elmúlt évek történéseiről. Várjunk csak...
- YooRim emlékszel hol laksz? Mi a teljes neved? - tisztítja meg kicsit verejtékes arcom vizes papírzsepivel az edző.
- Igen. Emlékszem ..... mindenre.... - tudatosul bennem a tény, hogy vissza nyertem az emlékezetem. Rögtön Zelo ugrott be az első csókunk az első tánc próbám, az a nap mikor beköltöztem a B.A.P-hez. Minden újra itt van a fejemben.
- Azért jó lenne ha megnézne egy orvos nem? - állok fel most már rendesen, bár segítséggel.
- Mi történt? - szólal fel egy mély, ismerős hang mire mindenki hátra fordul.
- YooRim elájult. - jelenti ki nemes egyszerűséggel edzőm.
- Micsoda?  ugrik elő kék fürtjeivel a legmagasabb.
- Csak neki mentem az ajtónak. - pillantok fel a földről amit eddig néztem és az előző hang tulajdonosára emelem kába tekintetem.
- Jól vagy? - lépne közelebb hozzám de megtorpan, ahogy a többiek rá néznek. Igen, tudom miért. Nem tudják, hogy Zelo barátnője vagyok. De én tudom. Mindent tudok. Mindenre emlékszem.
- Haza kísérnétek Yongguk? - vezet oda a leaderhez edzőm aki természetesen mindenről tud, így okkal teszi mindezt.
- Persze, haza visszük, úgy is megyünk már. - teszi oppa szép kezét vállaimra. Rá pillantok, mikor észre veszi, hogy figyelem hatalmas mosolyt kapok válaszul. Alig várom már, hogy elmondhassam nekik vissza tértek az emlékeim.
Gyorsan kisiettünk az épületből és épp, olyan helyre értünk ahol nem lát már senki Zelo megtorpant előttem és hatalmas lendülettel fordult felém.
- Mi történt már megint?
- Semmi, csak neki mentem az ajtónak és a bevertem a fejem... - magyarázom halkabban mint ő még is jókedvűen, hiszen minden újra a régi a fejemben.
- Miért nem figyelsz oda soha?? - emeli fel hangját. Meglepődve maradok csendben.  - Mindig történik veled valami. - fordul el tőlem. Rá nézek Jongupra aki némán, de nem meglepődve figyeli az eseményeket. Most lemaradtam volna valamiről? Mindegy.... persze, hogy mérges igaza van, de ha elmondom neki mi történt igazából biztos örülni fog.
- Igen tudom, de képzeld vissza-
- Hogy hagyjalak így itt? - hagyja el egy alig hallható mondat a száját de bőven elég volt ahhoz, hogy hozzám eljusson. Ledermedtem egyből.
- Itt hagyni? - ismétlem Zelot.
- Jól van elég volt. Nektek amúgy is randitok van nem? Induljunk már. - ragadja meg Daehyun a kezem majd bevezet a kocsiba. Nem is Zelo mellé ültem hanem Jongup és Dae mellett foglaltam helyet. Randi.... ennek így értelme sincs. Zelo dühös rám, nekem pedig a kedvem is elment tőle. Pedig úgy vártam. Amint beparkolt a kocsi és kiszálltunk időm sem volt cselekedni Zelo megragadott kezemnél fogva és húzott magával.
- Elmentünk, majd jövünk! - kiabál hátra jó kedvűen idősebb csapattársainak.
- Időben hozd haza! - hallom Bang mély hangját. Kuncogtam egyet, anyáskodó szavaira, majd felnéztem magas fiúmra.
- Mik ezek a hangulat ingadozások? - rázom meg Zelo kezét. Céltudatosan vonszol előre az éjszakában.
- Várj még picit. - azzal be is fordultunk egy sarkon ami egy szűkebb utca részhez vezetett. Senki sincs erre pedig még kilenc óra sincs. Bele törődve követtem csendben kék hajú fiúmat. Mit tervezel már megint? - Maradj itt, mindjárt jövök. - megállít majd ő előre szalad kicsit és ki kukucskál az utcából.
- Gyere. - nyújtja felém kezét mosolyogva. Értetlenül pislogok rá. - Gyerünk már! - toporzékol egy helyben mire már megindulok. Sóhajtok egy nagyot és megfogom kezét, mikor épp kérdezni akartam volna, hogy ez után mi következik sikeresen megkaptam a választ.
- Na milyen? - lök oldalba óvatosan derekával. Az állam a földet verdeste a látvány miatt.
- De...hogy? - habogok és körül pillantok jobban.
- Mikor még gyakornok voltam akkor találtam rá én is. Mindig erre jártam haza. - magyarázza a mellettem lévő fiú, miközben én áhítozva vizslatom a helyet. Egy kis park rész teljesen ki van világítva az út mentén halvány kék fényekkel. Semmi más nem látszik a korom sötétségben csak az az út ami ki van hosszan emelve a kis kék lámpák által.
- Egy ilyen szép és nyugis helyen miért nincs senki? - nézek immáron barna szemeibe és térek vissza a valóságba.
- Azt mondják szellemek járják. - von vállat majd megindul az apró kis kövekkel kirakott úton a kezemet fogva. Szellemek? A szó hallatára megrémültem.
- Te meg a barátnődet egy szellemek járta helyre hozod randizni??? Igazán eredeti vagy! - bújok kicsit közelebb hozzá majd mögénk nézek, nehogy kövessen minket valaki...vagy...valami.
- Ugyan már, ne higgy ilyen szóbeszédeknek. Mindig erre jöttem és érdekes módon még egyszer sem találkoztam egyel sem. Amúgy is majd én megvédelek. - áll meg előttem és édesen nevetgél.
- Most aztán teljesen megnyugtattál. - ironizálok vele, mire apró grimaszt intéz felém.
- Ne gúnyolódj velem mert még a végén valaki elvisz. - egyik kezét hátamhoz emeli és finoman ujjait végig húzza hátam vonalán, felsőm alatt. A hideg is kirázott.
- Choi JunHong!! - csapok rá mellkasára, mire ő ismét jó ízűen felnevet. Amint kimondtam teljes nevét, rögtön beugrott, hogy mit is akartam neki elmondani. Teljesen kiment a fejemből. Vajon mit fog szólni ha megtudja, hogy vissza tértek az emlékeim?
- Emlékszel, hogy milyen nehezen kezdtünk egymással? - célozgatok még csak. Ismét tovább sétáltunk a kivilágított járda részen.
- Na igen. Nem volt egy könnyű eset. - vakarja zavartan fejét. Gondoltam, hogy nem fogja érteni még amilyen gyors a felfogása...
- És az első csókunkra? A teremben? Éjjel? - hajolok közelebb arcához...hát ha...
- Persze, hogy emlékszem. - mosolyog rám kedvesen. Nem hiszem el hogy még mindig nem érti.
- Hát én is. Emlékszem mindenre. - emelem ki az utolsó szót. Rá szorítók kezére. Ismét előjön a butus kis pofija, mikor megtorpan. Fejemmel biccentek egyet. Pár másodpercre rá látom arcán a megvilágosodást.
- Nem mondod, hogy... - tágul ki szeme.
- De, de. - kuncogok boldogan.
- Komolyan? - válik teljesen izgatottá.
- Teljesen. - erősítem meg. Hatalmas vigyorra húzódott a szája és hosszú kezeit derekamnál fonta át majd felemelt a földről és hirtelen megpörgetett.
- Zeeellllooooo - sipítozok vállába kapaszkodva, mire elereszt. Jó kedvem csak fokozódik.
- Ez fantasztikus! Ma történt? Mikor neki mentél az ajtónak? - heves bólogatást kap válaszul tőlem. - Én meg jól leordibáltalak. - szégyelli el magát rögtön.
- Na igen! - helyeselek viccelődve. Fel biggyeszti arcát. Kék fürtjei csak úgy csillognak a halvány kék fények alatt. Annyira szép.
- Ki engesztelhetlek valahogy? - simít egy hajtincset ki arcomból.
- Próbálkozz és majd szólok ha sikerült. - ölelem át derekát közelebb húzva magamhoz.
- Nem biztos, hogy le fogok tudni állni, hogyha szólsz. - illeszti tenyereibe arcom.
- Annyi baj legyen. - nevetek halkan. Nevetésemet Zelo igéző szemei törték meg, ahogy az enyéimbe nézett.
- Pont most lettél újra a régi... - mormolja elém.
- Ezt hogy érted? - értetlenül nézek rá és várom a magyarázatot de helyette egészen mást csinál. Hüvelyk ujjaival simogatja arcom. Mély, cuppanós puszit nyom számra gyengéden, majd miután elvált fejét hozzá simítja enyémhez.
- Zelo... - suttogom nevét fülébe. Ismét rám szegezi szempárját. Homlokát oda nyomja sajátomhoz. Pisze orra súrolja enyémet. Lassan kinyitja száját, csak épp, hogy résnyire, még csak nem is érinti az enyémet. Rá szorítók pólójára, jelezvén már nem bírom tovább. Ahogy látom ő is csak fokozni akarja az egészet hisz érzem égeti a vágy, bár sikerült elérnie amit akart. Együtt tapasztjuk le szemeinket és ezzel egyetemben ízlelem meg ajkait. Puha párnácskáival türelmetlenül kóstolgat. Nyelvével bátran kísérletezik így én erőtlenül adom át neki magam mint mindig. Még is most én is megpróbálom jobban kivenni a részem a dologból. Rá markolok félénken fenekére és úgy nyomom közelebb magamhoz. Óvatosan hümmögött egyet csókunkat félbe nem hagyva, és kicsit bevadulva nyomta száját jobban enyémre aminek az lett az eredménye, hogy fejemet kissé feljebb emelte nyakívem pedig teljesen megfeszült, hisz Zelo magasabb volt nálam jó tíz centivel.
- Hát tényleg a régi vagy. - állítja meg magát rövid időre.
- A másik YooRim ilyet nem csinált volna ugye? - piszkálódok és lopva puszit adok szájára.
- Oh ha tudnád, hányszor kellet magam vissza fognom, ne hogy elijesszem. Azt hitte magáról milyen kis ártatlan közben pedig.... - kulcsolja össze ujjainkat és elő jön az a perverz kis mosolya amit már rég nem láttam.
- Most már itt vagyok, úgyhogy azt csinálhatsz amit csak akarsz. - lépek egy lépést hátrébb. Zelo erre nagyokat pislog. Hiába vagyunk régóta együtt sikerül még zavarba hoznom, bármennyire perverz is. Apró pír jelent meg az arcán, szemei pedig csillogni kezdtek.
- Te mondtad. - azzal vissza ránt magához és fenekemnél fogva fel kap izmos derekára. Halk sikoly hagyja el a számat amit kezemmel rögtön be is tapasztok.
- Bolond, még a végén valaki meglát. - kapaszkodok nyakába nevetve.
- Egy szót se! Azt csinálhatok amit csak akarok...emlékszel? - csókol bele nyakamba. - Teljesen beindítottál. Kívánlak. - folytatja felső testrészem puszilgatását. Most rajtam volt a sor, hogy elpiruljak.
- Sose bírsz magaddal. - adom meg magam és szorosabban összekulcsolom lábaim hátánál. Pár lépést tett csak hátra velem majd rá rakott egy padra. Valóban jól ismeri ezt a helyet. Be nyúlt pólóm alá és ismételten neki esett ajkaimnak. Mint egy kiéhezett kölyök úgy ízlelgette nyelvem. Mintha ezer éve nem csináltunk volna ilyet úgy kívántam már én is Zelo testét.
Itt és most. Az pedig csak még boldogabbá tesz mikor Zelo ilyen vad. Minden határt képes átlépni.