Ahogy éreztem Luhan nem akart leállni. Hasamon csóklenyomatát mindenhol ott hagyta én meg csak elvörösödve tűrtem. Mit is tehettem volna? Nincsen tapasztalatom. Feszült voltam és zavaromat próbáltam leplezni kevés sikerrel. Olyan sok gondolat kavargott hirtelen bennem aminek középpontjában Luhan állt.
- Ne gondolkozz semmin. - már megszokhattam volna hogy tud olvasni a fejemben. Kétségbeesetten pillanthattam rá hisz abba hagyta kényeztetésem.
- Sajnálom...én csak ... lehet túl léptem a hatá..
- Nem! - állítom meg a magyarázkodásában. Egy dolog zavart egész végig most már rájöttem. De erről nem Luhan tehet.
- Semmilyen határt nem léptél át, hiszen nincsenek határaim előtted. - bambi szemei kikerekedtek. - Nekem még nem volt senkim soha. Lehet, hogy lassan haladunk és ez az én hibám de remélem megérted, hogy sok érzés új és furcsa. - ülök fel lassan. Luhan csak csendben hallgat. - Viszont azt is tudom hogy minden új érzést...veled akarok megtapasztalni. - hajtom le fejem hisz zavarom csak erősödött ilyen őszinte monológ után.
- Ez felért egy szerelmi vallomásnak. Nem is, hisz jobb volt nála. - megfogta kezem hirtelen és mellkasára tette a szívéhez. Bután nézek fel rá, még is mit akarhat. Ő csak kedvesen mosolyog. - Érzed? Érted dobog. - a légzésem biztos kihagyott. Hogy tud valaki ennyire édes dolgot mondani? Hogy tudja elérni mindig hogy egyre és egyre csak belé szeressek? Lehet valakit ennyire szeretni mint ahogy én téged szeretlek Luhan?
- Mindig minden helyzetben a legjobbat tudod mondani. - mosolyodok már el én is meghatódva.
- Van egy kis könyvem. "Hogyan csábítsuk el Sunji-t, Luhan módra". Abból szoktam olvasgatni ezeket. - olyan komoly arccal mondta az egészet, hogy ha nem neveti el magát még el is hittem volna.
- Több részes könyv? - húz oda magához az ágyon.
- Nem, nem. Csak a Luhan verziója lett megírva. Másféle kiadás nincs és nem is lesz. - erősen utal arra, hogy csak az övé vagyok.

Este a beszélgetésünk után hamar elaludtunk még is ő már javában fent volt mikor én még békésen szunyókáltam a kezei között. Összepakoltunk majd miután mindent megköszöntem anyukájának elbúcsúztunk tőle és haza indultunk. Amint beértünk a lakásba, rögtön megcsörrent a telefonom.
- Haló? - szólók bele de nem ismeretlennel fogok társalogni, kijelezte a képernyő a nevét.
- Szia Sunji. Haza értél? - Sangil volt az. Összeráncolt homlokkal kezdtem el gondolkozni azon mégis honnan tudhatja, hogy nem voltam
itthon.
- Igen épp most. Szóval ha nem haragszol letenném mert ki kell pakolnom. - a mondat eléggé csúnya lehetett én ennek ellenére kedves hangszínben próbálkoztam átadni. Talán túl kedves is voltam.
- Ne haragudj, ha zavarlak de nincs kedved találkozni?
- Találkozni? - ismétlem meg hangosan mire Luhan egyből felém pillantott.
- Kicsit később persze. Vagy ha gondolod át is mehetek. - nem értettem mi ez a rámenősködés. Tudja jól mi van velem meg Luhannal.
- Sajnálom de egyik sem fog menni. Most értünk haza és ki kell pakolnunk meg hasonlók. Ráadásul az utazás eléggé kimerített. - és még csak nem is hazudok neki. Pedig amiért ilyen bunkó és erőltetett a viselkedése simán lekoppinthatnám egy mogorva 'nem'-el.
- Egyedül vagy otthon? - csak nem adja fel.
- De hát előbb.. - válaszolnék felháborodottan de Luhan megelőzött. Kivette kezem közül a telefont ránézett a tárcsázási képernyőre, bár tudta jól ki nevét fogja látni rajta, ezután nemes egyszerűséggel megszakította a vonalat.
- Luhan. - bámulom mérgesnek tűnő arcát. Mi volt ez?
- Ne nézz így rám. - adja vissza telefonom.
- Ez kicsit durva volt nem? - lelkiismeret furdalásom van. Most azt gondolhatja rólam, hogy csak úgy kinyomtam.
- Te nem voltál elég durva. - indul vissza a cuccai kipakolásához. Luhant sose láttam még mérgesnek. Ennyire felbosszantotta Sangil?
- Féltékeny vagy? - halk volt a kérdésem ő még is meghallotta. Azonnal meg is dermedt. Vállai fölött rám pillantott és folytatta előző cselekedetét. Kisebb kuncogás hagyta el a számat amit egy felém repülő póló szakított félbe.
- Kinevetsz? - fenyegetőző hangon közeledik felém, miközben én a pólóját szedem ki arcomból.
- Én kérdeztem előbb! - menetelek hátra felé. Az őzike szemei jelenleg nem épp a kis édes állatkára emlékeztetnek.
- Én kérdeztem előbb. - utánoz vékony hangon grimaszolva.
- Luhan! - szólók rá nevetve ismét. Nem voltam elég éber és elkapta a csuklómat.
- Na most mi lesz? - húz oda magához habár próbálok ellenkezni de a nevetéstől nem megy.
- Mi lenne? Azt hiszed megijedtem? Ahhoz ennél több kell. - habár a szám nagy tudom, hogy meg fog büntetni valahogy amitől már előre félek. Az összes gyenge pontomat tudja. A szívem össze vissza kalapál. Luhan arcán mindegy milyen érzelem tükröződik vissza így is úgy is gyönyörű.
- Ezt kihívásnak veszem. - a másik csuklómat is hirtelen meg fogta és egy gyors mozdulattal mind a kettőt hátul a derekamnál kezeivel össze szorította. Esélyem sem volt szabadulni. Nyeltem egy aprót amint kaján vigyorra húzta a száját. Még közelebb simult hozzám majd a következő pillanatban már nyakamon csüngött. Azonnal tudtam mit fog csinálni csak épp nem akartam elhinni.
- Várj, ne! - késő volt. Luhan kiszívta a nyakam. Nyelve szemtelenül csiklandozta bőröm ajkai melege pedig nyomot hagytak, mikor beszívta bőröm.
- Megmondtam, hogy csak az enyém vagy. - ereszt el és nyoma után apró puszit lehet rá. Hazudnék ha azt mondanám nem volt iszonyat jó érzés de most járkálhatok garbókban és sálakban. Fújtatással rohanok be a tükör elé.
- Már most is látszik. Mi lesz holnap? - sóhajtok tükörképemre. Viszont az arcom is eléggé a piros szín árnyalatában ékeskedik, nem tagadhatom.
- Az öreg nénik az utcában majd elszörnyülködve mérnek végig és azt mondják: "Milyen lány lett ebből a Sunjiból". - nevet a markában önelégülten Luhan az ajtóban támaszkodva. Épp vitába szállnék vele mikor csöngettek.
- Nyitom! - kiáltok az ismeretlen felé a másik oldalon.
- Sunji itthon vagy? - a hang hallatán mind a ketten megdermedtünk. Mint aki szellemet látott végig vonulni az elő szobán úgy fordítom fejem Luhan felé akinek arckifejezése hasonló az enyémhez. Ismét kopognak.
- Majd én kinyitom. - indul meg ingerülten.
- Nem! - állítom meg. Ha ilyen állapotban nyitna ajtót tuti hívhatnám a lakatossal együtt a mentőt is. Sangil nem úszná meg egy könnyen. Csak tudnám mi a franc baja van és mi ez az egész. - Te menny be a szobádba, én ezt elintézem. - utasítom nyugodtan, kezét markolászva.
- De... - ellenkezne aggódó arcával csak hogy ebből most nem engedek.
- Bízz bennem. Pár perc az egész. Jó? - simogatom meg puha pofiját. Sikerrel jártam, ha ezt lehet annak nevezni. Luhan szomorú és egyben mérges arccal fogadott szót. Vettem egy nagy levegőt és ajtót nyitottam.
- Sunji de jó látni. - csillan fel az előttem álló fiú szempárja az ajtóban.
- Sangil ... mit keresel itt? Tudod mondtam, hogy nem nagyon érek rá. - próbálom vele éreztetni mennyire kellemetlen jelenleg a társasága viselkedésemmel de nem akar észbe kapni.
- Tudom és ne haragudj de segítened kell. - lép közelebb mire én reflex szerűen hátra lépek.
- Segíteni? Én? - pislogok nagy szemekkel rá. Bajba keveredett volna? De akkor miért engem kér meg, hogy segítsek?
- Van egy lány aki nagyon tetszik... - jaj ne. Habár megkönnyebbültem a kínos érzésem még mindig ott van. Ne én legyek az a lány, kérlek. - ... ő viszont rám sem hederít. Bár nem nagyon ismerjük egymást. Úgy tudom, hogy nincsen barátja ennek ellenére egy fiú folyton vele van.
- Sangil. - most mit csináljak? Biztos rólam beszél. Tudtam, hogy ez lesz. Luhan teljesen ki fog akadni.
- A mi iskolánkba jár. Alattunk van egy évfolyammal de a szomszéd városban lakik. Tudnál segíteni nekem felvenni vele a kapcsolatot? - még a szám is tátva maradt. Köszönöm istenem, nem én vagyok az! Hatalmas kő esett le a szívemről és egy sóhaj kíséretében össze szedtem szét szórt gondolataim.
- Szívesen segítek, de nem gondolod, hogy okosabb lenne ha te kezdeményeznél? - adom immáron lányos tanácsom.
- Épp ez az. Nekem az ilyesmi nem megy. Minden féle hülyeséget hadoválnék neki amitől csak megutálna. Kérlek Sunji. - látszólag igazat mond és ez nagyon édes tőle. Nagyon aranyos, hogy tetszik neki egy lány.
- Rendben, legyen. Mit szeretnél mit csináljak? - adom meg magam.
- Holnap mind a hárman egyszerre végzünk a nyári suliban. Írok neki egy levelet amit te odaadsz neki és a többi már nekem is menni fog. Csak elkezdeni nehéz. - vakarja a fejét zavartan. Elnevettem magam és rábólintottam tervére. Szépen megköszönte, bocsánatot kért a zavarásért és már ment is. A végére még kissé gúnyosan oda tolta, hogy üdvözli Luhan-t de nem fordítottam rá nagy figyelmet.

- Elment. - kukucskálok be fiúm sötét szobájába ahová nemrégiben küldtem.
- Hmm. - dünnyögött egyet morcosan. Be osontam mellé az ágyra amin ő hason a fal felé közel feküdt.
- Csak megkért, hogy segítsek neki felszedni egy lányt. - simogatom meg a hátát. Úgy duzzog mint egy ötéves a mosoly az arcomról mégsem akar lesülni. Annyira nagyon imádni való.
- Halottam mindent. - dünnyög a párnájába továbbra is.
- Lulu, ne legyél ilyen velem. - mászok mellé teljesen. Oda guggolok hátához. Választ nem kapok. Mással kell próbálkozni Sunji. Közelebb kúszok arcához és amennyi kilátszik belőle lágy puszit nyomok rá.
- Így jobb? - bújok bele fejemmel puha hajába.
- Kicsit. - fél siker. Még tovább kell mennem. Újabb puszival próbálkozok most viszont a szája szélére sikeredett. - Na és most?
- Alakul. - fordul kijjebb és végre nem takarja az ágynemű édes arcát. Felé hajolok mire ő lassan tenyereit arcomhoz illeszti. Ahogy szemébe nézek nem az a tiszta csillogás fogad hanem valami más. Valami egészen más ami zavarja őt belül. Ennyire bosszantaná Sangil?
- Ne találkozz vele. - gondolatom beigazolódott. Pedig tudhatná, hogy nincs oka ilyesmi miatt aggódni.
- Csak pár perc lesz az egész. - próbálom megnyugtatni eközben ő hajammal babrál.
- Rossz elő érzetem van. - nem hittem volna, hogy még tud meglepetést okozni de olyan őszinte velem, hogy ez teljesen elvarázsol.
- Nem lesz semmi baj. Megígérem. - nyomatékosítom az utolsó szót. Én vagyok felül így lejjebb hajolok csinos arcához. Fülem mögé tűzi hajzuhatagom mikor homlokomat övére helyezem. Bólint egyet mondatomra, igaz kicsit késve. Tudom, hogy nem tetszik neki a dolog de én segíteni szeretnék Sangilnek. Pihés haja néhol csiklandozza arcom. Kezei arcomról átvándorolnak felkaromra majd végig simítják azt egészen hátam vonaláig ahol tenyereit lágyan húzza végig derekamhoz. Itt megáll és egy aprót billent rajtam mire szája ennek eredménye ként az enyémeken landolt. Szemem megrebbent erre a pajkos cselekedetre. Luhan elmosolyodott majd behunyta barna szempárját és csókká forrasztotta az édes puszit.

Ha nem lenne hétfőnként nyári iskola most boldogan aludnék még a meleg ágyamban. Nagyon nem panaszkodhatom hisz csak két hetente kell járnom és csak hétfőn. A tükör előtt ficánkolva rakom rendbe magam kora reggel. Meleg van és már most tűz a nap, hat órakor. Cipőmért indulok halkan nehogy felkeltsem szundikáló barátom. De ő megelőzött. Kint ült már a konyhában kócos hajjal és apró, enyhén karikás szemeivel. Na igen, nem erőssége a korán kelés. Rá mosolyogtam ahogyan ott ült a pult előtt és jobb kezén támasztotta állát. Eredeti célomhoz indultam, a cipőmért. Gyors magamra kaptam megigazítottam ruhám eközben szinte érezve magamon Luhan minden egyes pillantását. Felé indultam. Elé sétáltam közvetlen, ő pedig székén felém ügyeskedte magát. Fáradtan és szomorúan nézett fel rám csillogó szempárjával. Ő most nem jön. Neki nem kell nyári iskolába járnia. Mosolyogva igazítottam meg haját ami egy tökéletes Einstein utánzatra emlékeztetett. A következő pillanatban egész hasamon és derekamon melegséget éreztem. Luhan ülve ölelt, kezeit körbe fonva rajtam, fejét pedig hasamon pihentette. Mint egy kis gyerek úgy kapaszkodott belém. Illata orromba kúszott. Vettem egy mély levegőt majd kifújtam. A fiú feje erre csak előre majd hátra biccent ahogy hasfalamnak volt tapadva. Némán elmosolyogtam magam. Percekig állhattunk így, nem akartam megszólalni és ő sem akart megmozdulni. Maradtam volna még bőven hogyha nem vigyorgott volna rám a fali óra amely mintha mindegy egyes kattogásnál azt mondta volna: el késel.
- Aludj vissza és mire felkelsz itthon leszek. - ismerve alvási szokásait simán elalszik még 6 órán át. Kezét nem, csak fejét mozdította meg. Ülő helyzetéből nézett fel rám bágyadtan. Szavakat nem kaptam. Helyette feltornázta magát álló pozícióba. Fél oldalasan elmosolyodtam. Csak húzod az időt igaz? Lassan szembe került velem. Rám pislákolt párat és még közelebb vonva magához fejem felé kezdett el dőlni. Óvatosan oldalra biccentette azt és száját gyengéden enyémre csúsztatta. Szemeim lehunytam az érzéstől. Átkoztam az iskolát.
- Szeretlek. - mondta ajkaimra súgva. Amint megéreztem száját megrezzenni vágyakozóan nyögtem egy gyengén hallhatót. Luhan ízes puszit nyomott rá végig nyalt alsó ajkamon aprón nyelvhegyével, majd el is engedett. Próbáltam nem túl csalódottan pislogni rá. Sikerült csapdába csalnia.
- Nem maradsz itthon? - nem sok híja kellett, hogy megtörjön, de nem. Nemet bólogatva, rózsaszínes színben pironkodva, összeszedtem magam. Luhan vissza menetelt szobájába nem kínozva engem és az a sejtésem magát sem. - Oh, és a sálad ne felejtsd el. - szikraként ütött belém a felismerés. Rögtön nyakamhoz kaptam. Luhan a reakciómra csak hangosan felkuncogott. Morogva kaptam le az akasztómról sálamat.
A nyár közepén egész biztosan jó választás. Még csak le se vehetem.

Az órák, hazudnék ha azt mondanám gyorsan elmentek. Piszkos lassú volt minden negyvenöt perc. Lassú és unalmas. Sangillal nem találkoztam a suliban a szünetekben. Egyáltalán nem is láttam. Kérdezgettem osztálytársaim ismerik azt a lányt akiről mesélt nekem de senki még csak nem is hallott róla. Biztos nagyon csöndes lehet. Vagy esetleg új tanuló, az is megeshet. Talán én írtam le rosszul a lányt külsőre, ezért nem tudta senki kiről beszélek. Mikor utolsó óráról kicsöngettek szekrényemhez siettem és a folyosón minden lányt megnézegettem hátha ő az. Úgy keresném mintha a homlokára lenne írva, mintha tudnám ki az. Majd Sangil megmutatja, nekem más dolgom nincs csak a kis levél kézbesítése.


Már mindenki elment. Itt ülök a suli előtt egy kis padon és várok Sangilre fél órája már ha nem több. Még is mi van ezzel a gyerekkel? Én segítek neki, nem ő nekem de még is én vagyok az aki itt vár. Elfelejtette volna? Telefonját se veszi fel. Az ajtó nyitódásra oda kapom a fejem de hamar csalódottan nézek is vissza. Csak egy tanár lépdel el előttem, majd el is tűnik a kapu után. Ha ennyit ér neki az a lány akkor jobb is, hogy nem találkoznak. Durcásan állok fel a padról és megelégelve a várakozást haza indulok. Telefonom ekkor megcsörren.
- Sangil végre! Merre vagy? - torpanok meg fülemhez kapva mobilom.
- Itt vagyok a suli mögött. Ide tudnál jönni? - hangja komor volt és monoton ennek tetejében még halk is. Szemöldököm össze ráncoltam.
- Nem jössz inkább te? Én a suli előtt vagyok.
- Ő is itt van. A suli mögött várlak. - azzal le is tette. Oh, szóval ott van a lány is. Remek akkor hamar megleszünk. Luhan remélem még nem kelt fel. Megígértem neki mire felkel haza érek. Eszembe jutott finom puszija és éreztem ahogy gyomrom megugrik.
Megkerülve az iskolát gyorsan hátra siettem. A parkoló terül el itt és a másik leöregedett szárny amit nem használunk már évek óta. Csak egy fekete kocsi parkolt ott és egy apróbb robogó. Körbe pillantottam de sehol nem láttam senkit. Hol vannak? Hol a lány? Nem a suli hátulját mondta? Ennyire én sem lehetek hülye. Furcsa érzésem támadt. Miért nincs itt senki?
- Sangil! - kiáltom a fiú nevét hátha elő bukkan.
- Itt vagyok. - úgy került a hátam mögé, hogy észre se vettem. Szinte ugorva kerültem meg a tengelyemet.
- Ah, megijesztettél. - teszem dobogó szívemre kezem. A fiú csak bárgyún mosolygott és meredten bámult rám, hátra tett kézzel. Semmi nem volt nála.
- Sajnálom, hogy késtem. - mondja rezzenéstelen arccal, csak ugyan mosolyogva. Zavartan megrázom a fejem, mutatván hogy nem gond. Ismét körül nézek.
- Hol az a lány akiről meséltél? - nézek magam mellé, elé, mögé. De sehol egy árva lélek.
- Hát itt. - fordulok vissza Sangil arcához, végképp nem értve semmit mikor arcomba erősen egy nagy vattát nyomva kábulok el egy bizonyos illatra. Egy pillanat alatt minden elsötétül és csak Sangil hátborzongató vigyora vésődött bele elmémbe.

Címkék: fiction, Luhan