Kínos csend ülepedett a teremre. Vagy lehet csak én éreztem kínosnak ezután az apró jelenet után. Gyors elhessegettem az érzést és Hyunkira tértem át. Már biztos a másik városban lesznek. Nem tudom mire gondoljak. Főleg úgy hogy nem nagyon hiszek a távkapcsolatokban. Még akkor is ha a milyenk nem annyira reménytelen, tudom, hogy hónapok kérdése az hogy együtt maradunk. De bízom benne és abban is, hogy ez nem így lesz. Szeretem őt, nem? Akkor meg ilyennek még csak meg sem kéne fordulnia a fejemben.
- Miért... - a nagy csendet Jongin hangja ütötte fel.
- Mi? - nézek rá. Az egyik padon ült az ablak mellett. Észre sem vettem, hogy végzett volna.
- Miért van rossz kedved? - hirtelen majdnem vissza kérdeztem pedig tisztán értettem mit mondott. Furcsának találtam, hogy érdekli. Nem halottam a hangjából semmilyen rosszindulatú hangsúlyt. Ami még bizarrabb.
- Neked is rossz kedved lenne hogyha a barátnőd elhagyná a várost. - válaszom kissé ellenszenvesre sikeredett. Talán ez már a reflex amit Jongin kivált belőlem.
- Nekem nincs ilyen problémám. - arca meg se rezzent miközben kimondta.
- Persze, hogy nincs hisz Kim Jongin mindig talál magának barátnőt. - aprót dobbant a szívem mikor ezt kimondtam. Átvettem tőle a bunkó szerepet?
- Nem így értettem. - elmosolyodott és lehuppant a padról. Folytattam a tábla alapos lemosását és megtörtem az így is átlagosnál hosszabb szem kontaktust. Oda sétált mellém és megállt. Közel. Túl közel. Talán nem fér el a teremben, hogy folyton ilyen közel jön? Nem néztem rá. Egyszerűen csak nem mertem felnézni. Bal vállam épp hogy nem ért hozzá a mellkasához. Próbáltam nem túl feltűnően legalább egy kis lépést arrébb csusszanni mikor egyszer csak kezét látom magam előtt. Egy kisebb meglepődött hang hagyta el a torkom mikor ujjai átfonták csuklómat.
- Vizes lett a felsőd. - a hosszú ujjú felsőmre pillantottam ott ahol Jongin megfogott. Rögtön láttam a kisebb foltot az anyagon de eddig még csak nem is éreztem hisz a kezem is csurom víz volt.
- Nem is figyeltem. - vártam, hogy elengedje a kezem de nem tette. Kénytelen voltam az arcához fordulni. Azonnal rájöttem, hogy hiba volt. Nem néztem máshova csak és kizárólag a szemébe. Mintha oda szögezett volna a tekintetével.
- Megyek...megszárítom. - lépek hátra egyet. Ekkor elengedte a kezem és bólintott utána pedig elfordult. Letettem a szivacsot és gyors léptekkel indultam meg a fürdő felé. Mikor beértem egy pillanatra megálltam és megkérdeztem magamtól... mégis mi volt ez? A kézszárító hangos búgása olyan halknak tűnt a sok gondolat miatt a fejemben. Egyszerűen nem értettem, hogy miért ég a bőröm. Miért dobog a szívem máshogy mint mikor szokott. Miért csak Jongin arca van előttem.

Szokásához híven már eltűnt mire én vissza értem. Nem is baj. Úgyis csak direkt piszkál. Bosszankodva takarítottam el az utolsó szemetet és én is haza indultam. Hyunki felhívott haza fele és mondta, hogy már megérkeztek, nem tudott megvárni. Beszéltünk még pár szót majd letette. Épp hogy beszéltünk néhány percet. Mondta, hogy ki kell pakolnia ezért nincs sok ideje de este felhív. Ha már most így le tud mondani arról, hogy beszéljünk akkor valóban beigazolódik az amire gondolok.


Mikor megérkeztem a lakásba apám rögtön elém állt. Általában köszönni se szokott mikor haza érek így furcsán nézve várom, hogy szóljon valamit.
- Ne vetkőzz le nagyon. - nyúl ő is a kabátjához.
- Miért? Baj van? - gondolok rögtön a legelfogadhatóbbra.
- Dehogy! Csak gondoltam elmehetnénk fagyizni. - kapok még egy mosolyt is. Hát mi történt??
- Apa beteg vagy? - ledöbbenve állok édesapám előtt akit régen láttam úgy beszélni hozzám, hogy éppen nem telefonál vagy csak épp...rám néz. - Mi van a munkáddal?
- Jaj ne viccelődj kicsim. Tudom, hogy le vagy törve Hyunki miatt de ez nem a világ vége. És egy fagyi mindenre megoldás. Na gyerünk, mozogj! - lökdös kifele az ajtón. Még hogy, én ne viccelődjek. Nem tudom ki kettőnk közül a viccesebb ezzel a kis incidenssel. Meglepődtem viszont nagyon boldog is lettem. Évek óta nem mentünk el fagyizni. Sőt, sehova sem. Kislány koromban rendszeresen elvitt délutánonként valamelyik fagyizóba iskola után. Akkoriban még volt ideje rám.
Oda mentünk be ahol múltkor is voltunk Hyunkival. Talán így kicsit jobban fogom érezni magam és nem azon problémázok, hogy együtt leszünk-e vagy sem.
- Szerintem én dupla epreset eszek. - nézi a kis fagyizó étlapját mikor beültünk. Végig jó kedve volt annyira furcsa volt, hogy egész úton beszélgettünk és mosolygott. - Te mit kérsz?
- Nem fáj mikor mosolyogsz? - mutogatok az arcára mikor megszületett bennem egy apró gondolat.
- Miért fájna? - döbben le. Arcához nyúl apám, azt hiszi van rajta valami.
- Hát olyan régen mosolyogtál már, hogy biztos húzódik ott a bőr. - eszembe jutott milyen is volt a mi kapcsolatunk régen mikor még foglalkozott velem rendszeresen. Folyton viccelődtünk ő volt mindig az aki engem megnevettetett.
- Ne szemtelenkedj kölyök. - csap óvatosan a fejemre az étlappal. - Látod már is jobb kedved van. Hyunki este elmegy de semmi gond nem lesz. - folytatja az étlap böngészését.
- Este? Már elmentek. - javítom ki.
- Ma? - rögtön rám néz. Értetlenül nézünk egymásra. - Hyunki apukája nekem azt mondta csak estefele tudnak elindulni.
- Én pedig nem olyan rég telefonáltam neki és azt mondta már ott vannak. Le is tette mert ki kellett pakolni. - magyarázom, biztos rosszul tudja vagy apukája a telefonban nem jól emlékezett. - Valószínű csak véletlenül mondott estét a telefonba. - intézném el ennyivel és rendelésre nyújtom a kezem.
- De hát át jött elköszönni a feleségével. Még ajándékot is hoztak mielőtt megérkeztél, azelőtt pár perccel. - szemeim kikerekedtek. Apám sem értett semmit. Hosszú másodpercekig szemeztünk, hátha a másik valami magyarázatot ad majd. De nem így lett.
- Jobb lesz ha felhívom. - kapom ki azonnal a telefont a zsebemből. Pillanatok alatt beütöttem a számát és már ki is csöngött. Hosszúnak tűnt az a pár másodperc. Aztán megszólalt egy női hang, hogy a hívott szám jelenleg nem elérhető.
- Nem veszi fel.. - nézem a képernyőt. Mi folyik itt? Hazudott volna?
- Ne aggódj kicsim, biztos csak valami félre értés. Együnk egy sütit inkább. - már az utolsó szavait alig halottam nem figyeltem édesapámra. Semmit sem értettem. Biztos beszéltem ma Hyunkival? Még itthon vannak?
Mondtam apunak, hogy siessünk haza de már bőven volt nyolc óra mire beparkoltunk. Becsaptam a kocsi ajtót és már azonnal rohantam át a házukhoz. Lihegve állok az ajtó előtt. Semmi fény nem szűrődik ki az ablakokon át és nem tudom, hogy a kocsi a garázsban van-e. Kopogok párat a bejárati ajtón. Semmi. Újra kopogok de még mindig semmi. Elmentek. Ismét előveszem telefonom és hívom barátomat.
- Szia. Mondtam, hogy majd én hívla..
- Hol vagy? - rögtön közbe vágtam amint felvette.
- Hogy-hogy hol? - hangja furcsán megrezzent.
- Most, hol vagy? Már az új lakásban? - nem gondoltam volna, hogy így letámadom majd, de rettentő nyugtalan lettem.
- Hát persze. Ma már beszéltünk és akkor is mondtam. Már rég megérkeztünk. - és beállt a csönd. Nem tudtam mit mondani. Össze zavarodtam.
- Történt valami? - nem jutok szóhoz. Nem áll össze a kép. - Yujin. Yujin?
- Ah igaz...bocsi.. én csak....elfelejtettem. - habogok össze vissza.
- Minden rendben? - lehet hogy én vagyok az idióta de akkor is hallom, hogy egészen más a hangja. Majdnem olyan nyugtalan mint az enyém.
- Persze minden. Csak fáradt vagyok aztán megfeledkeztem arról, hogy beszéltünk ma már. Én buta...haha.. - nevetek erőltetetten.
- Akkor menj és feküdj le, pihend ki magad. Én is alszok most már, sok volt a munka a ház körül.
- Jó, jó persze. Aludj jól. Szeretlek.
- Te is. Szeretlek. - azzal le is tette.
Lassan haza sétáltam, közben próbáltam valami megoldást találni erre az egészre de semmire nem jutottam. Nincs értelme az egésznek. Este se aludtam szinte semmit csak ezen járt a fejem és próbáltam össze illeszteni a két sztorit de lehetetlen, hogy egy síkba kerüljenek. Valaki egészen biztosan hazudik nekem. Ha bele gondolok tőlem el sem köszönt mikor mentek...
Következő héten rettentő fáradt voltam. Egész hétvégén semmi másra nem tudtam gondolni csak arra a napra. Azóta Hyunkival úgy beszélünk mintha mi sem történt volna. Többet fel sem hoztam azt a témát. De a beszélgetések is egész mások. Olyan mintha feszélyezve lenne és csak épp pár percet beszélünk akkor is teljesen lényegtelen dolgokról.
Fogalmam sincs mit tegyek. Már a fejem is megfájdult. Lassan letettem a padra. Mindjárt mehetünk haza ez az utolsó óra. Megpróbálok otthon aludni egy kicsit.

- Yujin. Yujin. Kelj fel. - apró lökdösést érzek a vállamon.
- Hmm? - felkelni? Még csak most hajtottam le a fejem.
- Ne hümmögj hanem kelj fel. - ismerem ezt a hangot. Lassan felemelem fejem kezeim közül a padról és sűrűn pislogva próbálom kitisztítani a látásom.
- Otthon kéne aludni. - Jongin a padom előtt guggol és mosolyog rám. Pedig azt hittem csak pár perc esett ki de ezek szerint legalább fél óra.
- Ne vigyorogj. Fáradt voltam. - egyenesedek ki és túrok bele hajamba durcásan és álmos fejjel. Gyönyörű látványt nyújthatok ha így vigyorog. Jongin nem szól semmit csak guggol ott tovább és engem néz.
- Letörlöm a táblát. Te meg inkább vidd ki a szemetet. - fel állok és a tábla felé indulok, hogy végezzem az osztály takarítását de a tábla már le volt törölve mikor felpillantottam rá.
- Már ki vittem. - igazat mond. Meg csinált mindent. A terem teljesen tiszta.
- Miért nem keltettél fel előbb? - ahogy rá néztem az órára majdnem hanyatt dobtam magam. Már fél négy is elmúlt. Alapjáraton kettőre végezni szoktunk a takarítással de ő itt maradt. Itt maradt velem?
- Próbáltalak, de nem keltél fel. - sétál oda hozzám zsebre dugott kézzel. - Nem azért de... nem nézel ki túl jól. - hajol közelebb arcomhoz. Még álmos voltam, így nem húzódtam el, le voltam lassulva. De az illata rögtön megcsapta az orrom.
- Fogd be. Csak..fáj a fejem. - dörzsölöm meg halántékom miközben kerülöm azt, hogy a szemébe nézzek.
- Nem vagy te lázas? - mire válaszolni tudtam volna, hogy ne nyaggasson addigra elkéstem. Tenyerét a homlokomra illesztette szorosan megnézve ezzel a hőmérsékletem. Elképedve nézem barna szempárját ami arcomat figyeli makacsul. - Elég meleg az arcod. - homlokom után arcomat temette el a tenyere. Nem válaszoltam csak száj tátva éltem meg az érintéseit. Ekkor nézett ő is a szemembe. Ismét az a másik érzés. Az amit már éreztem ha a szemébe nézek de most erősebb. Nem szólalt meg ő sem. Arcomat még mindig fogta. Csak akkor kaptam észbe mikor gyenge, kedves mosolyra húzódott a szája.
- Nincs semmi bajom. - egy mozdulattal le löktem a kezét és vissza siettem padomhoz. - Legközelebb kelts fel előbb. - kapkodva szedem össze cuccom.
- De nem tudtalak, mondtam már. - nem látom de érzem, egyszerűen érzem, hogy önelégülten mosolyog. Tudja, hogy zavarba hozott.
- Akkor önts le egy vödör vízzel egész nyugodtan. Majd holnap találkozunk. - úgy rohantam ki a teremből, hogy rá se néztem. El sem köszöntem. Minél távolabb akartam lenni tőle. Az arcom már nem a fej fájás miatt égett hanem valami egészen mástól. Már fáradt sem voltam, szinte futottam haza. Mi a fene ütött belé, hogy ilyeneket csinál? Jongin mindig bunkó velem vagy éppen rám sem néz. De az utóbbi időben a viselkedése más. De az enyém is.

A hét hamar elment és a délutánok is. Jonginnal azóta szinte semmit nem beszéltünk. Hiába csak ketten maradtunk mindig, azok után nem akartam vele még annyira se beszélgetni és ezt éreztettem is. Nem hagytam, hogy hozzám érjen még egészen véletlenül sem. Nem mintha bármi érdemlegeset éreznék iránta de arról is tennem kell, hogy ez így is maradjon. Na meg az ő oldaláról is nevetséges lenne az egész. Jonginnak én sosem tetszenék. Nem is kedvel. De azért kíváncsi lennék milyen a barátnője. Biztos van neki. Talán valami modell, elegáns és szexis lány akit miden fiú magának akarna. Ugyan olyan lehet mint maga Jongin...csak lányban? Hideg személyiségnek tudom elképzelni, olyas valaki lehet akit csak ő tud elcsábítani. A tökéletes szerelmes pár. Hányszor halottam én is ezt már mikor elkezdtem Hyunkival járni. Tökéletes szerelem. Létezik egyáltalán? Anélkül lehet tökéletes, hogy a két fél az lenne? Hogyan tudhatnám erre a választ... Yujin.. még csak szerelmes sem voltál soha. A közelében már talán, de érezni tudom, hogy nem éreztem. Vagy ha az a szerelem akkor, igen csalódott vagyok.
Hangos nevetés zavart meg a merengésben ami a mi osztálytermünkből hallatszott. A többieknek jó kedve volt, az oka pedig: péntek. De nem is akármilyen péntek. Szünet előtti utolsó tanítási nap. Rá nézek a viháncoló lány tömegre és én is elmosolyodok. Az egyik lány viszont észre vette, hogy őket nézem és mint aki szellemet látott sietett oda hozzám rögtön.
- Yujin, te vagy az én megmentőm! - huppan le a padom elé a lány.
- Én? Megmentő? - olyan gyorsan történt minden. Persze, hogy nem értettem.
- Tudod most te vagy ... hát...vele... az osztály felelős. - suttog és kezét szája elé teszi, takarva azt.
- Vele? - suttogom vissza neki, bár az okát nem tudom. Nem mintha bárki figyelne arra mit is beszélünk.
- Tudod... - biccent a fejével jobb irányba óvatosan. Oda nézek de kellet egy kis idő míg össze állt a kép.
- Jonginnal? - kérdezem a fiút nézve, aki egész nyugodtan társalog fiú osztálytársainkkal.
- Pssszt! Halkabban! - utasít a lány aranyosan nevetve. Most már tudtam mire megy ki a játék. - Szóval, tudnál segíteni? Nem vagyok benne biztos vajon van-e barátnője és rá kérdezni pedig nem merek. - húzza el kicsit a száját.
- Eddig még értem de, hogyan jövök én a képbe? - elvesztettem a fonalat annál a résznél mikor nekem kéne segíteni. Semmit nem tudok Jonginról.
- Ma van az utolsó nap és mikor bent maradtok nem kérdeznél rá, hogy kivel jár? Ha pedig nincs barátnője akkor... - elmereng egy pillanatra, én bagoly szemekkel követem végig az utasítást. Pont én? - Akkor azt is deríts ki nekem kérlek! - válaszolni, azaz ellenkezni nem volt időm mert becsöngettek.
- Majd beszélünk! Előre is köszönöm Yujin! - simogatja meg a vállam és a helyére szalad nevetve.
- Ez most komoly? - motyogom magam elé. Aprót a homlokomra csapok. Még időben kellett volna közbe szólnom. Akkor nem kéne ilyen kínos dolgokat kérdeznem Jongintól. Lehet elküld a francba azzal a szöveggel amivel én múltkor őt: "semmi közöd hozzá". Lassan oldalra fordítottam a fejem, Jongin felé. Pont ugyan akkor nézett rám mikor én rá. Elkaptam volna a szemem...ha tudtam volna. Ezt még is hogyan csinálja? Hogyan tud így megbabonázni a tekintetével?
A szemkontaktust egy felém repülő kréta zavarta meg amit a tanár dobott. És ismét hallom azt a mondatot amit tavaly olyan gyakran: "Yujin, Jongin büntetésben maradtok." Ekkora mázlit...kívánni sem kívánhattam volna.

Címkék: EXO, fanfic, fiction, Kai